Józsefvárosi konnektorbotrány: a lakást kibelező fideszes kilépett a pártból
Az önkormányzati lakását lecsupaszító Kecskeméti László azt állította korábban, csak olyasmit vitt el a lakásból, amit ő épített be, és lejáratókampány zajlik ellene.
Az önkormányzati lakását lecsupaszító Kecskeméti László azt állította korábban, csak olyasmit vitt el a lakásból, amit ő épített be, és lejáratókampány zajlik ellene.
Kecskeméti László szerint a kerület polgármestere és a „baloldali mainstream média követői” próbálják őt lejáratni.
Közvagyon megvédése érdekében indítanak pert.
Kecskeméti László szerint a harmonikaajtókat és a konyhaszekrényt ő építette be, így azt el is vihette. A konnektorokról nem beszélt.
Most indul az eddig önkormányzati tulajdonban lévő lakások eladása, amiről a kormány már két éve törvényt hozott. A bennük lakó bérlők kedvező áron juthatnak hozzá a felkapott helyen lévő ingatlanokhoz.
Négy lakást alakítanak ki egy most még romos ingatlanban, az év második felében költözhetnek be a lakók.
Dézsi Csaba András szerint bonyolultabb a kérdés annál, hogy eladják vagy sem a lakásokat, de a Böröcz László féle javaslatról nem érdemes még tárgyalni sem.
Cser-Palkovics András, székesfehérvári polgármester szerint a javaslat jelenlegi formájában nem jó, mert társadalmi problémákat eredményezne, és komoly vagyonvesztést okozna.
Az önkormányzati bérlakások ügyében kedden nyújtottak be egy törvényjavaslatot. A főpolgármester szerint ennek azonban nem a bérlők, hanem az ügyeskedők, a fideszes csókosok és a lakásmaffia lesznek az igazi nyertesei.
Az önkormányzat megbízásából készült felmérés szerint nem a demográfiai vagy pártválasztói csoportok, hanem a vári lakosok és az önkormányzati bérlakásban élők véleménye tér el jelentősen a teljes mintától.
Bayer szerint csak az I. kerület polgármestere vádolja őt és már korábban is V. Naszályiék szivárogtattak a sajtónak a lakásbérléséről.
A publicista szerint az Index ügye a kormánynak jött rosszul, a hírhedt budai lakásbérlését máshogy nem lehetett volna megoldani, és ha leülne Tóta W. Árpáddal beszélgetni, nem egy anyázással nyitná a diskurzust.
Egy, a Budai Várban turistáknak kiadott önkormányzati lakás ügyében folytatott eljárást a rendőrség. A BRFK a nyomozást megszüntette, mert csalás nem történt, de továbbküldték az adóhatóságnak az ügyet, mert arra jutottak, hogy a bérlők nem fizettek adót a lakáskiadás után.
A per a kormánypárti publicista lakásszerzéséről szóló cikkel kapcsolatban indult.
Négy nappal azután, hogy tárgyalták a lakáskérelmét, a színész megjelent a polgármester támogatói között.
A legjobb lenne visszavonni - írja Csach Gábor balassagyarmati városvezető a törvénytervezetről, ami révén értékük 30 százalékán vehetnék meg a bérlők az önkormányzati lakásokat.
A kérdés az, hogy történt-e bűncselekmény.
A debreceni önkormányzatnál már többször kérvényezte az asszony, hogy szociális alapon fizethesse a lakbért, de eddig nem kapott rá választ.
A budakalászi önkormányzati képviselő fia az Omszki-tó mellett vett lakást 8,7 millióért, írta meg a Blikk.
Bayer Zsolt publicista közleményében nem cáfolta, hogy egy pilisszentkereszti faházat ajánlott csereként az Úri utcai önkormányzati lakásért, amely két hónapon belül visszakerült a családjához.